Bár már sokkal többet tudunk a kisbabákról és a gyermekek korai fejlődéséről, számos kérdés továbbra is nyitott. Engem például nagyon érdekelne, hogy vajon mitől függ, hogy egy csecsemő cumis vagy ujjszopós lesz (esetleg egyik sem, de az nagyon ritka). Ebben a témában továbbra is csak találgatnak a szakértők — az anyukák pedig sokszor egymásnak esnek, hogy melyik a jobb opció. Nálunk mindhárom lányom a hüvelykujját választotta a cumi helyett, aminek kezdetben örültem, mert úgy gondoltam, a cumi több macerát tud okozni. Állandóan leesik, keresgélni kell éjszaka is, elveszik utazás közben, játék közben is a szájában lehet: ezek voltak az ellenérveim. Aztán szembesültem vele, hogy az ujjszopásról mennyivel nehezebb leszoktatni a gyerekeket, és azóta kicsit másképp látom a képet. A cumit ugyanis el lehet venni, el lehet tőle búcsúzni, de az ujjuk mindig ott van.

Bevallom, nálunk eléggé elhúzódott az ujjszopásról való leszokás. A lassan ötéves és a három és fél éves még mindig így alszik el, de a legnagyobbnál sikerült kipipálnunk ezt a mérföldkövet. Igen, hétévesen. Tisztában vagyok a lehetséges káros hatásokkal (amelyeket már leírtam a korábbi cumizásról szóló cikkben), ezért már többször is próbálkoztunk a leszokással, nem sok sikerrel. Szerencsére a rendszeres fogászati ellenőrzéseken mindig megnyugtattak, hogy semmi elváltozás nem látszik. Beszéde hibátlan, szóval komplikációt nem okozott az ujjszopás. Büszkén figyeltük minden nap, hogyan cseperedik lassan kislányból nagylánnyá, hiába végezte el prímán az első osztályt az iskolában, a hüvelykujj csak ott volt a szájában esténként. A szép szó, az érvelés, a figyelemelterelés csak ideig-óráig használtak, a régi „kend be csípőssel vagy keserűvel az ujját“ praktikához pedig nem akartam folyamodni. És akkor jött az új aduász: a Labubu…

Ujjszopás vs. Labubu: 0-1

A Labubu-őrület a mi kis településünket is utolérte, a lányom nyár elején az iskolai táborból azzal jött haza, hogy nagyon szeretne egy ilyen kis figurát. Akkor már olvastam róla, hogy az eredeti verzió borzalmasan drága, de gondoltam, megnézem Temun. Na, ott is többe került, mint amennyit szívesen adtam volna egy ilyen horrorisztikus Moncsicsi újragondolásért, ezért szilárdan ellenálltam. Mondtam neki, hogy majd kérjen névnapjára, a Télapótól vagy a Jézuskától. Persze ezek mind messze vannak még, ezért lányom nem adta fel a kérlelést. Aztán egyik nap mondtam neki, hogy köthetünk alkut: ha 5 napig kibírja ujjszopás nélkül, megrendelem neki a Labubut (a kínai másolatot, nem az eredetit). Lelkesen belement, és lefektettük a játékszabályokat: zéró tolerancia, ha egyszer is szopja az ujját, újra elölről indul az ötnapos számláló. Tudom, a gyerekpszichológusok ezen a ponton biztosan felszisszenek, hogy ez megvesztegetés vagy ilyesmi. De már nem érdekeltek ezek az elvek, csak azt szerettem volna, hogy leszokjon az ujjszopásról, méghozzá úgy, hogy az ne okozzon traumát számára.

Első este ujjszopás nélkül aludt el, pedig a kedvenc nyunyókáját is szorongatta, ami nála már szorosan összekapcsolódott az ujjszopással. Második reggel az autóban viszont becsúszott a baki, így kezdtük elölről. Aztán másnap délután mesenézés közben ismét szopta az ujját. Kiborult az újabb restarttól, de eldöntöttem, hogy most tényleg következetes leszek, másképp nem fog ez működni. Igyekeztem vigasztalni, hogy így is remekül halad, mert ahhoz képest, hogy pár napja még hányszor szopta az ujját, már ez is óriási előrelépés. Ezután már nem került be a szájába a hüvelykujj, 5 nap múlva pedig boldogan bontotta ki a kínai boltban vett Labubut. Azóta sem tért vissza a rossz szokás, és úgy látom, ő is megkönnyebbült, hogy sikerült felhagynia ezzel. Ami pedig a legjobb: nem rossz élményként marad meg benne, hanem sikerként. Nem gondoltam volna, hogy hálás leszek a szőrmók szörnyecskének, de köszi, Labubu a motivációt!

Az alábbi galériában más tanácsokat, praktikákat találsz, amelyek segíthetnek: