Hol kapható?

Csak egymástól válunk, tőled nem

Lehet úgy válni, hogy ne okozzunk sérülést a gyermekünknek? A pszichológusok szerint igen – de nem könnyű. Óriási adag érzelmi intelligencia és önkontroll kell hozzá. És ha utóbbi menet közben el is fogyna, arra van megoldás.

#1 Volt pároddal maradj minél barátibb viszonyban.

A legfontosabb tanács, egyben a legnehezebb is. Hiszen ha olyan jó barátok lennétek, el sem válnátok… Inkább az jellemző, hogy mire válásra kerül a sor, a sok konfliktus és sérelem gyűlöletté dagadt. Pedig minden kutatás megerősíti, hogy a gyerekek számára nem a válás a fő lelki teher, hanem a szülők közti ellenséges viszony. A szülők gyűlölködése a gyerek egész életére kiható sérüléseket okozhat.

#2 Dühödet, sértettségedet a gyerek ne érzékelje. Ha kell, ehhez kérj segítséget!

A valódi megoldás, ha a negatív érzéseidet nem elrejted a gyereked elől – hiszen azt csak ideig-­óráig lehet –, hanem dolgozol rajtuk. Ez olyan önismereti-érzelmi munka, amit a gyermekünk érdekében kell végigcsinálnunk. Mivel sem a párod, sem a válás mellett nem a gyerek döntött, ezzel tartozol neki.

A munka ott kezdődik, hogy kezdeni akarsz valamit az indulataiddal, meg akarod érteni a reakcióid hátterét. Nem szégyen szakemberhez fordulni. (Pl. coach, pár- vagy családterapeuta, pszichológus.) „Érdemes akár néhány alkalmas tanácsadásra is elmenni – teszi hozzá Rédei Zsuzsanna pszichológus. – Vannak tanulható kognitív technikák, amiket a szülő jól fog tudni használni a volt párjával való kapcsolattartásban.”

LOJALITÁSKONFLIKTUS

Ha a gyerek ellenségeskedést érez a szülei között, csapdahelyzetbe kerül: úgy érzi, választania kell a két oldal között. Hogy szerethetné azt a szülőjét, akit a másik szülője utál? Ez mérgező érzelem: a gyermeknek joga és elemi szükséglete, hogy mindkét szülőjét szerethesse.

Minimumszabály: ne veszekedj, és ne mondj rosszat a volt párodról a gyerekek füle hallatára.

Ideális helyzet: ha a válás után a szülők házassága átalakul együttműködő szülőtársak bajtársias szövetségévé.

A válás nagy paradoxona: Azzal az emberrel kellene szívélyes együttműködést kialakítanod, aki életed legnagyobb fájdalmát és csalódását okozta.

A cikk folytatását a 2019. október 31-én megjelent Gyereklélek magazinban találod!