Majd én!

Korhatár nélkül!

Amikor kicsivel több mint két évvel ezelőtt az első Gyereklélek magazint tervezgettük, arra gondoltam: oké, hogy szülők veszik majd a lapot, akik szeretnének többet tudni a gyerekük érzéseiről, gondolatairól, és ehhez gyakorlati nevelési tanácsokra van szükségük, de milyen jó volna, ha eközben a saját gyerekkorukat is jobban megértenék. Azt a gyerekkort, ami nagyban meghatározza, milyen felnőttekké és milyen szülővé váltak. Ha átgondolnák, hogyan nevelték őket a szüleik, hol lehetnek a hiányaik, mik lehetnek a félelmeik, amit most már nekik maguknak érdemes betölteniük, feloldaniuk. Arra viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a magazin gyerekkezekbe kerül majd, és ők maguk is elkezdenek általa ismerkedni a pszichológiával és a pozitív nevelés elveivel.

Aztán Bus István kollégám megemlítette, hogy a kislányának, Stefikének (9) a Gyereklélek a kedvenc magazinja. Amint megkapja az új számot, teljesen belemélyed az olvasásba, szó szerint falja a cikkeket. (Még szerencse, hogy az az írás, ami a húsvéti nyúl, a Mikulás és Jézuska legendájával foglalkozott, és amiből kiderül, hogy nem ők hozzák az ajándékokat, csak beigazolta a sejtéseit…) Aztán egy másik kollégám küldte el a fia rajzát, ami alá a 10 éves Ádin írt is pár sort, intuitív módon, de tökéletesen megfogalmazva, mit jelent az „átmeneti tárgy” fogalma. A napokban pedig a kolléganőm mesélte el, hogy a barátnője 9 éves kisfia lapozgatta a magazint, és annál a cikknél, ami azt vette számba, hogyan kerülhetjük el, hogy kiabálni kezdjünk a gyerekkel, felnézett a lapból és kijelentette: „Anya, ezt nem jól csináltad! Így kellett volna!”

Erről az egészről aztán eszembe jutott, hogy a legelső számban közöltünk egy írást arról, miért lenne fontos az önismeretet és a pszichológiát tantárgyként oktatni az iskolákban. Volt ott egy csomó érvünk, de ezt az egyet kihagytuk: azért, mert úgy tűnik, hogy a gyerekeknek nemcsak szükségük van ezekre az ismeretekre, de nyitottak is rájuk. És ez jó hír.