Hol kapható?
Előfizetek!

Hol a határ?

A négyéves lányom a nadrágszáramat rángatja. Követeli, hogy vegyem le a polcról az édességes dobozt, csokis kekszet akar enni. Nem kéne. Este hat óra van, mindjárt vacsorázunk. Tétovázom, ő emeli a tétet és a hangerőt. Nem bírom, ahogy rám néz. Sóhajtok, és engedek. Pocsék szülő vagyok.

„Először voltak elveim, aztán lettek gyerekeim” – szól a városi mondás, és csak bólogatni tudok. Mindennapos dilemmám, mennyire legyek szigorú a gyerekemmel, hogyan állítsak fel szabályokat és aztán hogyan tartsam magam hozzájuk. Egyáltalán, miért félek nemet mondani neki?

„Tudod-e, mi a legbiztosabb módja, hogy gyermekedet szerencsétlenné tedd? Ha hozzászoktatod, hogy mindent megkap. Vágyai ugyanis – ha könnyen kielégítheti azokat – szüntelenül növekednek, s te előbb-utóbb tehetetlenül állsz majd vele szemben. Kénytelen leszel a visszautasításhoz folyamodni, s egy ilyen szokatlan reakció nagyobb gyötrelmet okoz neki, mint maga a tény, hogy megfosztod attól, amit kíván.” Rousseau

Utálni fog?

Szabályokat felállítani, és aztán tartani magad hozzájuk: végül is egyszerűnek tűnik, nem? Ja, hogy a gyerek tiltakozni fog? Sírni, bömbölni, netán toporzékolni? Lehetséges. Nem bírod elviselni? Vajon miért? Nem gondolod, hogy a közöttetek lévő érzelmi kapocs van olyan erős, hogy elbírja az ilyen feszültséget? Elgondolkodtató Caroline Thompson családterapeuta véleménye: „Ha a szülő személyisége nem bírja el, hogy mások akár utálatot is érezhetnek iránta, akkor nem lesz hajlandó frusztrálni a gyerekét. Ez esetben a gyerek saját zsarnokságának esik áldozatul, egyedül kell megbirkóznia a különböző dolgok iránti vágyódásával. Ha a szülő nincs ott, hogy megállítsa, akkor neki kell korlátoznia vagy szabadon engednie magát, ami sokkal nagyobb szorongást kelt benne.”

Kell a gyereknek a korlát

…állítja könyve címében Jan-Uwe Rogge, népszerű német nevelési szakember. Rogge szerint: bár a „mindent szabad” módszerrel nevelő szülő úgy képzeli, korlátlan szabadságot nyújt gyermekének, valójában megszakítja vele a kapcsolatot. A kicsi áttekinthetetlen térbe kerül, elhagyatottnak és magányosnak érzi magát. A következmény: dac, ellenállás, erőszak, izgágaság. „Az ilyen magatartás kétségbeesett tapogatózás valamely biztos pont, iránytű, értelmes cél és emberi kapocs után.” Rogge szerint „éppen a legkisebbeknek van szükségük biztonságérzetre, a szülőktől kapott támaszra, ami a következetesen betartott szabályok, szertartások, korlátok rendszerében válik számukra átélhetővé”. „Egy gyereknek fontos, hogy tudja, meddig lehet elmenni, hogy »meg legyen tartva«, és ezt a szülő tudja elsődlegesen biztosítani” – magyarázza Köhler Kata pszichológus, négygyermekes anya.

Az amerikai Pamela Druckerman, a Nem harap a spenót című könyv szerzője Párizsban nevelte gyermekeit, így a kívülálló szemével látott rá a francia nevelési stílusra. Lenyűgözve tapasztalta, hogy a franciák mennyire a magukénak érzik a minden bizonnyal Rousseau ihlette keret (cadre) eszméjét, aminek a lényege az, hogy bizonyos dolgokban a szülők nagyon szigorúak, viszont szinte minden másban nagyon is engedékenyek. A keret a lehető legkevesebb dolgot érinti, például az evést, az alvást és a tévézési szokásokat. Ezenkívül azonban a gyerek szabadságot és bizalmat élvez. A könyvben példaként említett francia anya megengedi a gyerekének, hogy otthon azt vegyen fel, amit akar – nyári pólót akár télen is. Angyalszárnyat vacsorához. „De ha elmegyünk otthonról, akkor én döntök a ruháról.”

A cikk folytatását a 2019. szeptember 12-én megjelent Gyereklélek magazinban találod!